Egyesületünk a Hérics TTSE immáron 5. alkalommal rendezte meg a Mátra teljesítménytúrázója mozgalmat, melynek díjátadója 2015. november 29-én vasárnap
került megrendezésre Gyöngyösön a Kolping házban. A díjak átadása után Barta László tartott előadást, a 660 km-es Goldsteig ultra túráról, amin elsőként
ért célba. (Európa leghosszabb túrája.)

Az idei évben, 178 Fő teljesítője volt a mozgalomnak, mely a legtöbb résztvevőt jelenti a mozgalom életében. Az első fokozatot (10 túra és 450km) 88 Fő, a 2. fokozatot (8 túra és 250km)
47 Fő, míg a 3. fokozatot (6 túra és 150km) 43 Fő teljesítette. Az idei évben 4 fő volt, aki a maximumot teljesített, azaz mind a 19 megrendezésre került túrán, a legnagyobb távon
vett részt, így több mint 1000 km-t gyalogolt. Ezért külön gratuláció illeti Frisch Lászlót, Juhász Istvánt, Mancher István, és Meczenzof Ferencet. A nők között
Gerecs Ildikó teljesítette a legtöbb km-t. Külön díjaztuk a legfiatalabb, a legidősebb, illetve az első 10 helyen végzett női és férfi teljesítőket.

A felajánlott ajándékokért köszönetünket fejezzük ki a támogatóinknak:

Matra kupa 2015 tamogatok

Továbbá szeretnénk megköszönni rendezőtársainknak, hogy idén is az elmúlt évekhez hasonlóan megrendezték a túráikat, mellyel hozzájárultak a mozgalom
színvonalának emeléséhez is.

Rendezők:

Különdíjazottak

Első 10 férfi teljesítő Legfiatalabb férfi teljesítő
Helyezés Név Táv Helyezés Név Szül.idő
1 Juhász István 1041,2 1 Kiss Péter András 2007
1 Mancher István 1041,2 2 Vincze Szabolcs 2006
1 Frisch László 1041,2 3 Kobzi Bálint 2004
1 Meczenzof Ferenc 1041,2
5 Bárczay András 966,2
6 Vári Gábor 933,8 Legfiatalabb női teljesítő
7 Szécsényi Tamás 923,7 Helyezés Név Szül.idő
8 Kurunczi Nándor 744,7 1 Suba Csenge Veronika 2004
9 Úri Máté 721,8 2 Gulyás Anina 1995
10 Vágó Gábor 699,2 3 Balás Anett 1990
Első 10 női teljesítő Legidősebb férfi teljesítő
Helyezés Név Táv Helyezés Név Szül.idő
1 Gerecs Ildikó 630,7 1 Torday János 1948
2 Domokos Klarissza 541,5 2 Pető András Ferenc 1950
3 Baráth Anette Lora 522,0 3 Pintér András 1950
4 Birikiné Nyéki Andrea 516,1
5 Gulyás Anina 501,7
6 Lévai Éva 487,0 Legidősebb női teljesítő
7 Szomszédné Halász Erzsébet 483,5 Helyezés Név Szül.idő
8 Török Diana 476,5 1 Mátyásházi Anna 1949
9 Bartókné Bucsi Ilona 466,5 2 Németh Jánosné 1950
10 Miskolcziné Szilágyi Andrea 453,8 3 Tóth Ildikó Ilona 1953

Rózsaszentmárton, 2015. november 29.

Hérics TTSE vezetősége